Téli teendők a kertben a tavasz beköszönte előttA késő őszi és téli időszakban nem sok tennivalónk akad a kertben, ám az a néhány dolog, amit megtehetünk, jelentősen javítja majd a következő évi munkáink hatékonyságát. Kórokozók, kártevők Mindig is lesznek a kertben, ha kiirtjuk valahogy őket, akkor is átjönnek majd újak a szomszédból. Esetükben a cél, hogy olyan elnyomásban és kis egyedszámban tudjanak csak jelen lenni a kertben, mely nem veszélyezteti számottevően növényeinket.
Télen ezek a kártékony szervezetek általában megtizedelődnek, feltéve, ha van komolyabb fagy. Minél több kártevő pusztul el a hidegben, annál kevesebb marad tavaszra, ami szaporodásba kezdjen, és elárassza kertünket. Tehát ha hideg a tél, főleg akkor „segíthetünk” abban, hogy ezek az áttelelő szervezetek mind kevesebben éljék meg a tavaszt. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, apró, de fontos munkaműveletekkel hatékonyan „fertőtleníthetjük” télen a kertünket, például a fagyok segítségével.
A zöldséges ágyás felásását például ne hagyjuk tavaszra. Ha ősszel ásunk, akkor jobb lesz a talajszerkezet, hiszen a kifordított talaj-rögök átfagynak, a bennük lévő víz – ahogy jéggé fagy – tágul, így a vetemény számára ideális aprómorzsás talajszerkezet alakul ki tavaszra. A talajban telelő kártevők, például a cserebogár pajorok többsége is elpusztul így.
Ha tavasszal ásunk, akkor se a szerkezet javításában, se a kártevők pusztításában nem lesz már segítségünkre a téli fagy. Az idősebb fák kéregrepedéseiben is sok kártevő rovar telel. Ha egy gyökérkefével ősszel átdörzsöljük a kérget, kifordulnak onnan a rovarok, és megfagynak. Törzsmeszeléssel e hatás fokozható. A fák alól gyűjtsük össze a lombot, mert az avarban főleg gombák képesek áttelelni, és tavasszal visszafertőzik az állományt. A fák alól, és a fán maradó gyümölcsmúmiákat is távolítsuk el.
Metszés után kén és réz tartalmú szerekkel végezzünk lemosó permetezést. E szerek kiválóan alkalmasak a gombák elpusztítására. Sokkal jobb ezt télen csinálni, mint nyáron többszöri gombaölő-szeres kezelést végezni (az is szükséges, csak nem mindegy, hányszor). A téli lemosó permetezéssel a vegyszer nem kerül a gyümölcsbe, és nem fogyasztjuk el azt. A lemosó permetezés – mint a neve is mutatja – valóban lemosást kell jelentsen, tehát teljesen máshogy végezendő, mint a lombos állapotban történő permetezések. Nagy lémennyiséggel végezzük, hogy az szinte folyjon az ágakon, a törzsön, bejutva a kéregrepedésekbe is. A metszési sérülésekre is jusson a lemosó szerből, a 4 cm-nél vastagabb ágak metszfelületét emellett faseb kezelővel is zárjuk le. A metszések fontosságáról már sokszor szóltunk. A vízhajtások eltávolítása is szükséges, hogy ne konkuráljanak majd a termőrészekkel. A metszés főleg tél végén, már fagymentes időben azért ideális, mert ekkor már látjuk az esetlegesen elfagyott részeket, és jól átlátható a korona, könnyebben alakítható. Nyári zöldmetszésnél sokkal nehezebb eligazodni a koronában, hogy mit vágjunk, mi maradjon. www.ezermester.hu/cikk-7477
Vállalkozásunk kertépítészeti fenntartást is végez, így ha a fenti feladatokat szeretné profikra bízni, akkor keressen minket!
|
Gyönyörű kert, egészséges növények?
Ugye Ön is gyönyörű kertre vágyik? Buja bokrok, színes virágok, makulátlan pázsit, amit minden vendég megcsodál. A lehetőség az Ön kertjében is megvan erre! Jöjjön, vágjunk bele együtt: legyen Öné a környék legszebb kertje!
Kérje itt az ingyenes* kertdiagnosztikát!
Már 521 |